Múlt héten kölcsön adta a barátnőm Zacher Gábor, toxikológus könyvét. Mivel nemrég végeztem vele, úgy gondoltam megér pár szót ejteni a függőségekről. Ha jobban bele gondolunk, valóban mindannyiunknak megvan a maga mániája. Mi lányok, például nem bírjuk sokáig vásárlás nélkül. Ha tehetném én mindennap vennék magamnak valamit.
Aztán a társasági élet központi szereplője a jó öreg cigi. A mai napig dohányzom, mondogattam már, hogy leszokok, de egyszerűen imádom. Valójában még soha nem határoztam el komolyan, hogy na jó akkor tényleg nem gyújtok rá többé, de biztos nem lesz egyszerű menet. Majd leírom a tapasztalataimat, amikor már nem leszek hajlandó kiadni rá ennyi pénzt.
Az alkoholról nem szeretnék sok szót ejteni, mert Az ország toxikológusa szerint, kb. mindannyian függők vagyunk. Nem sok olyan embert ismerek, aki heti rendszerességgel ne inna minimum egy sört, vagy egy pohár bort, főleg ha egyetemre jár, vagy egyszerűen csak annyira stresszes munkát végez hétköznap, hogy hétvégente csak arra vágyik, hogy elengedje magát. Nem hiába, az Európai Unióban mi iszunk a legtöbbet. Megjegyzem minden okunk megvan rá.
Elérkeztünk a kedvenc témámhoz a kábítószerhez. És akkor most befejeztem a sallangozást, mert amiket az előbb leírtam, azokról mindenki órákig tudna beszélni. Azért szeretem Zachert, mert nem gusztustalan drogosként vélekedik a pácienseiről, hanem teljesen normális emberként kezeli őket, ami mondjuk egy húsz éve heroin függő esetében, mindenképpen nagy dolog. Soha sem ítélkezik, szimplán csak segíteni próbál a betegeken. Tisztában van vele, hogy mindig is voltak és mindig is lesznek ilyen szerek. Én, soha nem ítéltem el ezeket a dolgokat. Én is kipróbáltam ezt-azt. Mégsem vallom magam kábszeresnek. Sok emberrel az a baj, hogy képtelenek tartani a mértéket. Ezek a hol vegyi, hol természeti anyagok fantasztikus dolgokat tudnak véghez vinni egyesekkel. (ld.: művészek.) De nem az éppen szerelmi bánatos tinilánnyal!
Szerintem annyi a titkuk, hogy tudni kell bánni velük. Bár mindenről ezt vallom. Régen volt egy két eset, hogy annyira berúgtam , hogy két napig nem tudtam talpra állni. Mostanában is becsiccsentek, de érzi a testem, és van annyira tiszta a fejem, hogy tudom, mikor kell abbahagyni, különben mocskos rossz napok elé nézek. (És nekem még mindig nincs meg a macskajaj receptje)
A könyvbe akkor szerettem bele igazán, mikor a drogprevencióról esett szó. Zacher szerint: egy gyerek sem mondja azt buli után , hogy hello apa megjöttem, csak elszívtunk egy spanglit a haverokkal. Nyilván nem, mert ezen minden szülő kiakadna. Holott semmivel sem rosszabb mintha talaj részegen keveredne haza. Csakhogy a szülők sokszor nem ismerik saját gyerekeiket. Érdekes, nálunk ezzel sosem volt gond. Eddigi 21 évem alatt nem is kerültem toxikológiára mondjuk. Tehát jól jegyezzük meg, ha egyszer gyerek nevelhetnékünk támad, kéretik beszélgetni a gyerekkel. Felvilágosítani mindenről, még ha kellemetlen is!(Biztos rohadt nehéz dolog egyébként ez a gyereknevelés.) Mert sokkal jobb elpirulni, mint kórházba látogatni!
Lényeg, a lényeg, mindannyian függünk valamitől. Ki kevésbé, ki durvábban. A kávé és szexfüggőséget még sem ítéljük el annyira, mint azokat, akik a toxikológián kötnek ki. Bár tényleg nem összehasonlítható, de például egy alkoholista előbb tesz kárt másokban, mint egy füves.
Igazi áttörés lenne, ha sztereotípiák helyett segítenénk, ha ítélet hozás előtt megismernénk, és ha védekezés helyett felvilágosítanánk.Mert emberek vagyunk, hibázunk, és kíváncsiak vagyunk.
(És különben meg minden sokkal élvezetesebb ha rossz. Nem hiába megy össze a nadrágunk a csokitól. :) )
Utolsó okoskodásként még is azt mondanám ha drogozni akarunk válasszunk valami kevésbé kártékony dolgot. Például essünk szerelembe. Azért annál élvezetesebbet még mindig nem találtak fel. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése